A szív állapotának lelki tükre.
(Allegorikus magyarázat 10 képben.)
„Add nekem a szívedet, fiam, és tartsd szemed előtt utaimat!”
(Példabeszédek 23,26)
„Minden féltve őrzött dolognál jobban óvd szívedet, mert onnan indul ki az élet!”
(Példabeszédek 4,23)
🛈 Megjegyzés: a képekhez a magyarázatokat folyamatosan töltjük fel…
Előszó
mutasd…
Az ember szíve: Az Isten temploma vagy a Sátán bűntanyája.
(1Jn 4,4—10)
Ez a füzet nem új, több mint 200 éve jelent meg először Franciaországban és sokezer ember merített áldást belőle. Ebben a lelki tükörben saját lelkiállapotát láthatja meg az ember úgy, ahogy Isten látja. A képekben igen sokan ráismertek saját lelkiállapotukra és segítségükkel új szívhez jutottak a Krisztusban való hit és bűnbánat által. E képekben olyan tükröt helyeznek eléd, melyben megláthatod önmagadat, ahogy az Isten lát, ha pogány, keresztény, hitetlen vagy hitehagyó vagy is. Isten nem személyválogató, Ő a szívet nézi.
A Sátán a hazugság atyja, a sötétség fejedelme és e világ istene. Szívesen változtatja magát a világosság angyalává, hogy sokakat félrevezessen. Eredetileg a világosság hordozója volt, de bukása óta elváltoztatja igazi arcát, hogy ne ismerjék fel. Napjainkban is, úgy mint régen, sok hamis apostol futkároz, s Krisztus tanítványaiként lépnek fel. Ez nem is csoda, mert maga a Sátán is a világosság angyalának adja ki magát (2Kor 11,13–14). A Sátán, mint a világ istene, megvakítja a hitetlenek elméjét, hogy ne lássák a Krisztus dicsőséges evangéliumának világosságát (2Kor 4,4). Isten szemében minden bűnös és hitetlen ember lelki halott, akik ha nem ébrednek fel elveszett állapotukból, elkárhoznak. Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűn mibennünk, magunkat csaljuk meg. (1Jn 1,8)
Miközben nézed a képeket és olvasod e sorokat, felismerheted köztük saját szívedet is. Engedd, hogy Isten megmutassa szíved valóságos állapotát. Valld meg bűneidet, ne tagadd létezésüket, mert Isten igéje szerint: „Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűn mibennünk, magunkat csaljuk meg, és az Igazság nincsen mibennünk.” (1Jn 1,8) „Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket és megtisztítson minden hamisságtól. Jézus Krisztusnak, az Ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől.” (1Jn 1,9.7) Vagy az ördögnek, vagy az Istennek engedelmeskedsz. Vagy a bűn tart rabságban, vagy az Istent szolgálod. Ne tagadd, ha bűn uralja szívedet, hanem kiálts Istenhez. Ő megszabadít a Jézus Krisztus által, aki azért jött e világra, hogy megmentse a bűnösöket és megrontsa a Sátán hatalmát, mely bűneink sokasága miatt szakadt reánk. Ő a mi Megváltónk. Egy olyan Isten színe előtt állsz, aki ismeri minden titkodat, látja minden gondolatodat és rejtett cselekedeteidet. Lehetetlen elbujdosnod Isten elől, cselekedeteidet sem rejtheted el színe előtt. „Aki a fület alkotta, az ne hallana? Aki a szemet formálta, az ne látna?” (Zsolt 94,9) „Mert az Úr szemei áttekintik az egész földet, és Ő megmutatja erejét azoknak, akik tiszta szívvel az Övéi.” (2Krón 16,9) „Mert Ő szemmel tartja az ember útját, és látja minden lépését. Nincs az a sötétség és az a sűrű homály, ahol elrejtőzhetnének a gonosztevők.” (Jób 34,21–22) „Jézus azonban nem bízta magát rájuk, mert ismerte mindnyájukat, és nem volt szüksége arra, hogy bárki tanúskodjék az emberről, mert Ő maga is tudta, hogy mi lakik az emberben.” (Jn 2,24–25)
„Boldog, akinek hűtlensége megbocsáttatott, vétke eltöröltetett. Boldog az az ember, akinek az Úr nem rója fel bűnét, és nincs lelkében álnokság.” (Zsolt 32,1–2) Olvasd el az 51. zsoltárt is! Jézus így szól hozzánk még ma is: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek.” (Mt 11,28)
J.R. Gschwend
4. A Krisztussal együtt megfeszített ember szíve

5. Az Isten temploma

6. A kísértésben szenvedő és megosztott szívű ember

7. A bűnbe esett és megkeményedett szívű ember

8. A bűnös elkárhozik

9. A győzedelmes életű ember szíve

10. A boldog hazatérés
